2016. július 7., csütörtök

Csokoládétorta mandulás piskótával, málnalekvárral - gluténmentes

Hozzávalók egy 18 cm átmérőjű tortához:
A lapokhoz:
4 tojás
4 kanál cukor
4 kanál Schar gluténmentes liszt
5 kanál pirított, darált mandula
1/2 kiskanál sütőpor
A krémhez:
2 tojás sárgája
2 egész tojás
15 dkg vaj
2 kanál sötét kakaópor
10 dkg fekete csokoládé (gluténmentes)
10 dkg cukor
1 kanál étkezési keményítő
csipet só
Az öszeállításhoz:
6 kanál málnalekvár
A díszítéshez:
csokis reggelizőpehely (gluténmentes)
málnazselé 



A tojások fehérjét kemény habbá verjük a citromlével és az apránként hozzáadott cukorral. A habverőt alacsonyabb fokozatra vesszük és belevegyítjük a tojások sárgáját, a sütőport, majd kanállal gyengéden belekeverjük a lisztet és az őrölt mandulát.
A sütőforma alját kibéleljük sütőpapírral, beleöntjük a tésztamasszát,  majd tűpróbáig sütjük 180 C fokra előmelegített sütőben. Kihűtjük, 3 lapra vágjuk.
A tojásokat és a tojások sárgáját lábasba tesszük, habosra keverjük a cukorral, a kakaóporral, az étkezési keményítővel, a sóval és lassú tűzön, folytonosan kevergetve besűrítjük. Hozzáadjuk az apró kockára tördelt csokoládét, félrehúzzuk a tűzről és belekeverjük a vajat is. Kihűtjük.
Az alsó lapot megkenjük a lekvár felével és a csokoládékrém 1/3-ával, ismét lap, málnalekvár, 1/3 krém, lap. Végezetül az egész tortát bevonjuk a maradék krémmel és jól behűtjük.
Csokoládés pehellyel és málnaízű-formájú zselés cukorkával díszítjük.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése