2013. január 29., kedd

ASZPIKOS NYÚLMÁJPÁSTÉTOM

Nyúlmájat vásároltam s pástétomot terveztem belőle aszpikkal, mert úgy az igazi. Nagyon finom, parádés előétel vagy akár reggeli, vacsora is lehet. 
Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg nyúlmáj
2 fej vöröshagyma
1 kanál olaj
3 kanál vaj

bors
csipetnyi szerecsendió
2-3 kanál tejszín
2 keményre főtt tojás
4 dl húsleves
10 gr zselatin 
A hagymát megdinszteljük az olaj és 1 kanál vaj keverékében, majd rádobjuk a megtisztított, felvágott  nyúlmájat és gyakran kevergetve fedő alatt puhára pároljuk.
A tűzről levesszük, fűszerezzük, botmixerrel pépesre aprítjuk, majd simára keverjük a maradék vajjal és a tejszínnel.
A májkrémet poharakba osztjuk, mellé reszeljük a tojásokat és felöntjük a folyékony aszpikkal.
Az aszpikhoz a  zselatint elkeverjük pár kanál húslevessel, pár percig pihenni hagyjuk, majd belekeverjük a maradék, már forró húslébe és forralásig a tűzön hagyjuk.
A pástétomra szűrve öntjük, hogy az esetleges zselatincsomók ne kerüljenek az ételbe.
Az aszpikos nyúlpástétomot jól behűtve fogyasztjuk pici citromlével meglocsolva.

   
Feleim, vegyetek és egyetek! 
   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése