2018. augusztus 18., szombat

Kókuszkocka

Hozzávalók egy 35X25 cm-es tepsihez
6 tojás
10 dkg vaj
10 dkg cukor
30 dkg liszt
2 dl tej
1 cs (10g) sütőpor
3 kanál méz
csipet só

A mázhoz:
35 dkg cukor
3 kanál sötét kakaópor
3,5 dl víz
1 kiskanál vaníliakivonat
10 dkg vaj
A szóráshoz:
20 dlg kókuszreszelék

Elkészítjük a  vajas-mézes piskótát: a vajat és a mézet összemelegítjük, majd hagyjuk langyosra hűlni.
A tojások fehérjét keményre verjük a cukorral, a sóval, majd hozzákeverjük a tojások sárgáját és a mézes vajat is. Óvatosan belevegyítjük a sütőporral elkevert és  megszitált lisztet is, cukrászspatulával alulról fölfelé mozdulatokkal keverve, vigyázva, hogy a hab ne törjön össze.
Sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk és 180 C fokra előmelegített sütőben 15-20 percig, tűpróbáig sütjük. Rácsra borítva hagyjuk kihűlni, majd 3X3 cm-es kockákra vágjuk.
A cukrot pár percig fforraljuk a vízzel, belekeverjük a vaníliát és a vajat is, majd langyosra hűtjük.
Egy villa segítségével belemártjuk a csokiszószba a piskótakockákat, majd meghempergetjük a kókuszreszelékben.
Rácsra téve hagyjuk kicsit szikkadni.





2018. augusztus 10., péntek

Ribizlis charlotte


A tekercshez és az alsó laphoz:
8 tojás
8 csapott evőkanál cukor
8 púpozott evőkanál liszt
csipet só
4-5 evőkanál ribizlilekvár
A töltelékhez:
1 l magas zsírtartalmú joghurt (görög joghurt)
5 dl tejszín
150 g porcukor
40 g porzselatin
400 g ribizli vagy vegyes erdei gyümölcs (mirelit is)



A tojások fehérjét keményre verjük a sóval, a cukorral,  majd óvatosan beleforgatjuk a tojások sárgáját és a lisztet. 1/4-ét sütőpapírral bélelt 22 cm átmérőjű kapcsos tortaformába simítjuk és 180 C fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük. A teteje épp, hogy rózsaszínűre piruljon.
A maradék 3/4 tésztamasszát ugyanúgy sütjük egy 40X30 cm-es tepsiben.
A sütésnél használt papírt eltávolítjuk a piskótáról, vizes, kicsavart sütőpapírra borítjuk és azzal együtt szorosra feltekerjük, úgy hagyjuk kihűlni.
Ha kihűlt kitekerjük a papírból, vékonyan megkenjük lekvárral és most már papír nélkül visszatekerjük.
A zselatint 1 dl tejszínbe keverjük, pár perc alatt addig hevítjük, amíg meleg lesz a folyadék, de nem forró. A maradék tejszínt keményre verjük.
Egy tortagyűrű belső oldalát kibéleljük piskótatekercs szeletekkel, az aljába a kör alakú piskótát helyezzük, megkenjük kevés lekvárral. 
A joghurtba belekeverjük a cukrot, a kissé meghűlt zselatinos tejszínt, a felvert habot, majd az erdei gyümölcsöt (ha mirelit, akkor fagyosan) és hagyjuk kissé megszilárdulni. Ha a krém már nem folyik, ráöntjük a piskótára, a tetejét szépen elegyengetjük és alaposan behűtjük.
Eltávolítjuk a tortagyűrűt, a tortát tetszés szerint díszítjük.

Pentru un tort de 22-24 cm diametru:
Pentru pandispan:
8 oua
8 linguri rase de zahar
8 linguri pline de faina
piscatura de sare
4-5 linguri de gem mai solid

Pentru umplutura:
1 l de iaurt gras (grecesc, e bun si galetusa de 900 ml)
500 ml frisca 
150 g zahar pudra
40 g gelatina pudra 
400 g fructe de padure (pot fi si congelate)

Batem albusurile cu zaharul si sarea pana se face o spuma tare, lucioasa, adaugam galbenusurile de oua si punem si faina, amestecand cu spatula cu grija, sa nu spargem bulele de are din spuma.
Cam 1/4 din aluat intindem intr-o forma de tort cu marginile detasabile cu diametrul 22-24 cm, pe care anterior o tapitam cu hartie de copt (ajunge sa punem hartie doar pe fundul tavii), iar restul de 3/4 intr-o tava de cca 30X40 cm, tot tapitata cu hartie de copt. Le coacem pe rand la 180 grade C in cuptorul preincalzit, pana prind la margine o culoare putin rozalie. Testam cu scobitoarea, sa fie si mijlocul copt. Atentie, sa nu coacem prea mult, mai ales cea de forma dreptunghiulara! Descriere amanuntita si poze si in limba romana aici.
Dupa ce scoatem din cuptor forma dreptunghiulara  o rasturnam pe o foaie de copt, care anterior a fost bine umezita, eliminam hartia de pe pandispan si rulam impreuna cu hartia umezita. Lasam asa sa se raceasca, dupa care o desfacem, ungem cu gem si o rulam la loc fara  hartie. O inpachetam in folie si lasam asa cateva ore la rece. 
Racim si pandispanul din forma rotunda.
Pregatim umplutura: Amestecam gelatina cu cca 100 ml de frisca, lasam cateva minute, dupa care incepem sa incalzim usor, pana e fierbinte,amestecand continuu, dar atentie, sa nu fiarba. Scoatem de pe foc, dam printr-o sita mica si lasam un pic la racit.
Intre timp amestecam iaurtul cu zaharul, cu restul de frisca pe care am batut-o tare si cu gelatina calduta. Dupa cca 15-20 minute, cand iaurtul incepe sa se inchege, punem si fructele de padure, chiar in forma congelata.
Urmeaza sa asamblam tortul: taiem felii de cca 1 cm din rulada cu gem si capitonam marginile unei forme rotunde de tort cu marginile detasabile. In mijloc punem pandispanul rotund si o ungem cu un pic de gem. Turnam umplutura in mijloc si lasam la racit cateva ore bune. Servim tortul dupa ce eliminam marginea detasabila a formei si dupa ce ornam cu fructe proaspete, cu frunze de menta etc.
Pofta buna!

2018. augusztus 4., szombat

Piskótatekercs

Hozzávalók: (30X40 cm-es tepsihez)
6 közepes méretű tojás
100 g cukor
120 g liszt
csipet só
pár csepp citromlé
A töltelékhez:
4-5 kanál lekvár

A tojások fehérjét kemény habbá verjük a sóval és a citromlével. habverés közben apránként adagoljuk hozzá a cukrot. Amikor a tojáshab kemény, súlyos, fényes hozzáadjuk a tojások sárgáját is. Beleszitáljuk a lisztet, akkor már lapáttal óvatos, laza  mozdulatokkal, lentről-felfele összekeverjük. Figyeljünk oda, hogy ne törjük össze a habot.
Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, 180 C fokra előmelegített sütőben 10-12 percig sütjük. Ráborítjuk egy megvizezett és kicsavart sütőpapírra, lehúzzuk az aljáról a tésztával sült papírt és szorosan feltekerjük a vizes papírral együtt.
Ha kihűlt kitekerjük, megkenjük vékonyan lekvárral és most már sütőpapír nélkül visszatekerjük. 

Ingrediente ptr o tava de 30X40 cm
6 oua medii
100 g zahar tos
120 g faina
piscatura de sare
cateva picaturi de lamaie
Batem albusurile cu sarea, zeama de lamaie si zaharul, pana se face tare. Adaugam galbenusurile si incorporam bine. Continuam amestecatul cu o lingura mare sau o spatula, cernem faina peste compozitie si amestecam cu miscari ample, de jos in sus, rasturnat, avand grija sa nu scoatem aerul din albus.
Intindem intr-o tava tapetata cu hartie de copt si coacem in cuptorul preincalzit la 180 grade C cca 10-12 minute.
Umezim bine si stoarcem o alta coala de hartie de copt, rasturnam  peste ea pandispanul copt cu partea de sus in jos, indepartam hartia cu care a fost in cuptor si rulam strans. Lasam sa se raceasca, desfacem ruloul, ungem in strat subtire cu gem si il rulam la loc, de data asta fara hartie.
  

2018. augusztus 1., szerda

Tejszínes sült paprika

Hozzávalók 4 adaghoz:
10 húsos parika (zöld vagy kápia)
1 nagy fej vöröshagyma
2-3 cikk fokhagyma
2-3 kanál olaj
5 dl hús vagy zöldség alaplé
1 kanál étkezési keményítő
2 dl tejszín
1 csokor zöldpetrezselyem
só, bors

A paprikát sütőpapíros tepsire helyezzük és 180 C fokos sütőben néha megforgatva, barnás-feketére sütjük. Akkor jó, ha sötétbarnára sül a héjuk. Lábasba szedjük, jól megsózzuk és szorosan lefedjük, úgy hagyjuk legalább 30 percet. Akkor jéghideg vízbe dobjuk, eltávolítjuk a torzsáját, a szárát és a héját.
Az apróra kockázott hagymát üvegesre dinszteljük az olajon, rádobjuk a szétnyomott fokhagymát, majd hozzáadjuk az alaplevet. Legalább 10 percet forraljuk, beletesszük a sültpaprika csíkokat, tovább forraljuk.
A keményítőt elkeverjük a tejszínnel, hozzáöntjük a paprikához, további 2-3 percet forraljuk. Ha túl sűrű lenne, adjunk még hozzá alaplevet vagy tejszínt.
Apróra vágott zöldpetrezselyemmel koronázzuk meg ezt a finom főételt, melyet főtt rizzsel, puliszkával, vagy főtt burgonyával fogyasszunk. Ehetjük főtt húsok mellé szószként is, körítésként is.