2013. január 2., szerda

HÁZI TAGLIATELLE CSIRKÉVEL


Amikor a 80-as években megjelentek nálunk az automata mosógépek, egy kis irigységgel vegyülő álokoskodással megállapítottam, hogy azok nem mosnak jól. Persze, hogy jól mostak és sokkal könnyebb volt velük ez a terhes házimunka, mint annak idején nekem a keverőtárcsás mosógéppel és nagyanyámnak a sulykolóval és a mángorlóval a patak medrében.
Természetesen, amint megvolt az esküvői pénz számolva, máris tudtam, hogy ebből mosógép lesz, mégpedig olyan, amelyikbe csak beledobjuk a ruhát és kész, tiszta az egész.
 Azzal kezdte a műkődését, hogy a vízszerelő, aki üzembe helyezte, még nem látott ilyent és elfelejtette eltávolítani azokat a szerkentyűket, amelyek lefogták a teknőt a mosógép gyomrában. Ezért amint beindult a centrifuga, nekilódult a kis zöldbéka színű új apparát és falat, ajtótokot szétzúzva iszonytatos zajjal ugrált a betonon. 
A következő csínytevése veszélyesebb volt, szinte leégette a villanyhálózatot a falakban. Busás juttatásért villanyszerelőt kellett hívjunk, hogy megoldja a fölöttébb kényes kérdést. 
De, minden felsoroltak ellenére csodásan mosott: csak belegyúrtam a ruhát, rákapcsoltam a forróvizes mosásra és mehettem keresztrejtvényezni. Ilyenkor történt meg, hogy tűzpiros ruhadarab vegyült a fehérnemű közé, emiatt én is, a férjem is bébirózsaszín alsóruhákban jártunk attól fogva. Persze, mindez addig, amíg máskor sötétkék cucc került a mosásba, utána mindenünk szürke volt.
Hiába na, így tanul az ember (amúgy akkor még igen fiatal) lánya.
Amit még ezzel kapcsolatban el szeretnék mesélni, az igen fontos dolog: sehol nem lehetett kapni automata mosógépbe való mosóport (sőt, semmilyen mosóport), emiatt házi főzésű szappant reszeltem apróra, picit megsóztam és azzal mostam...Amikor meg "túladagoltam" a szappanforgácsot, hát a fél lakást elöntötte a kicsorduló puha, buja szappanhab. 
Elgondolkozom, pedig nem is volt annyira régen, amiket mesélek...



De nézzük a tagliatelle receptemet, amit angyalhozta tésztanyújtó gépemmel sodortam hajszálvékonyra. Amennyire könnyen ment és amennyire élveztem, azt hiszem: beindul a laskagyár!
A tésztához:
20 dkg liszt
2 tojás
1 mokkáskanál só
pici hideg víz
A raguhoz:
kevés olaj
5 szál zöldhagyma
arasznyi póréhagyma
1 kápia paprika
1 chilipaprika
1 nagy sárgarépa
1 doboz hámozott, kockázott paradicsom
2 dl főzőtejszín
1 nagy kicsontozott csirkemell
1 csokor zöldpetrezselyem
só, bors
A lisztet deszkára öntöttem, kis mélyedést csináltam a halom közepébe, amibe beleöntöttem a tojásokat és a sót. Kívülről befelé egy tompa késsel vegyítgettem a lisztet a tojásba, majd elkezdtem összegyúrni. Ha szükséges, illetve úgy veszítek észre, hogy a tészta túl kemény lesz, akkor tegyetek hozzá pár csepp vizet. 
Jól összegyúrtam, fóliába tekertem és 20 percre pihenni tettem.
Közben összeszereltem a tésztanyújtó gépezetet, kicsit áttanulmányoztam és két részben gyönyörűszépen kinyújtottam, majd felvágtam a laskát.
Imádom! (hogyan tudtam eddig e nélkül élni???)
A raguhoz előkészítettem az alapanyagokat: a hagymát és a pórét ferdén felkarikáztam, a parikát felcsíkoztam, a sárgarépát a reszelő nagy lyukán lereszeltem, a chilit és a petrezselymet felaprítottam, a csirkemellet ujjnyi csíkokra vágtam.
Az olajat felhevítettem és beledobtam a hagymákat, majd sorban a parikacsíkokat, a sárgarépát, a húst, sóztam, borsoztam. Amikor a hús már fehér volt, hozzáöntöttem a paradicsomot, kevergetve főztem 3-4 percig, majd felöntöttem a tejszínnel és még egyet rottyantottam rajta. Végezetül megszórtam a petrezselyemzölddel.
A tésztát kifőztem sós vízben, leszűrtem és a csirkeraguval tálaltam.
Tálaláskor finoman megöntöztem pár csepp mogyoróolajjal.
Eszméletlenül finom lett, próbáljátok ki ti is.




Feleim, vegyetek és egyetek!

10 megjegyzés:

  1. Jó volt olvasni, annyit mosolyogtam közben. Nekem is volt ilyen felültöltős ugra-bugra mosógépem. Ha nem egyenletesen állt benne a ruha centrizésnél, bizony a fürdő közepén táncolt a gépem...A tészta nagyon csábító!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tulajdonképpen a mesének semmi köze a tésztához, de onnan jutott eszembe, hogy habár vágytam mindig a tésztanyújtó gép után (mint a mosógép után is anno), kicsit mindig féltem tőle. Pedig rájöttem, kár volt várni vele :-)

      Törlés
  2. Na,de Ildi. Ha bent maradtak a dob rögzítő csavarjai, hogy a fenébe forgott? Az pont azt szolgálja, hogy ne tudjon forogni. :)) De szupi a történet ennek ellenére. Nálunk én voltam a szerelő, aki bekötötte a mosógépeket, és van egy használati, amit az a drága szerelőd persze nem nézett meg, mert ő a szaki elvégre. :)))) Első automatám most lenne 35 éveske. :) De itt volt hozzá mosópor, méghozzá az akkor még kiváló minőségű TOMI mosószerek, fékezett habzású változata. :)) Viszont a rózsaszín alsóneműt nekem is sikerült előállítanom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te, Marcsi, lehet nem voltam eléggé érthető, szeretett volna centrizni de csak ugrált egy helyben, mindennek nekiverődött, amíg leállítottuk beletelt jó pár percbe. Addig nem csak én, a szerelő sem látott még ilyent, mit te útmutató, 19 éves naiv leányka voltam abban az időtájban. Sajnos az idő azóta sok mindenre megtanított :-)

      Törlés
    2. Ja, értelek, akkor én értelmeztem inkább rosszul. Na, de sebaj. Szupi akkor is a történet és az étel is. :)

      Törlés
  3. A recept viszont nagyon szuper.

    VálaszTörlés
  4. Szerintem is szuper a recept, ki fogom próbálni. Feltölthetnéd ide is, és megéri körbe is nézni, mert nagyon jó receptek vannak.

    VálaszTörlés
  5. Anyukámnak még mindig Hajdu gépe van! :)
    Erre a zöld békára gondolsz? Mondjuk ebből is volt több változat szerintem. :)
    http://images02.olx.hu/ui/12/18/94/1343903930_422571494_3-Hajdu-Midimat-82-cm-magas-felujitott-mosogep-1-ev-garanciaval-Otthon-butor-kert.jpg

    A recept nagyon tetszik, ritkán eszünk tésztát, és még nem jutottam el arra a szintre, hogy ilyen finom vékony tésztát ügyeskedjek össze, pedig már voltak próbálkozásaim. :))
    A tésztát is általában pár feltéttel váltogatva esszük, pedig mennyi variáció van, itt a bizonyíték rá! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A mosogep roman gyartmany volt, hisz itt elunk.
      A tesztagep reges regi almom volt, sajnalom, hogy ennyit huztam az idot, amig meglett, nem erte meg a varakozast. Nem egy osszeg, megeri beszerezni. Konnyeden, hamar megvan a vekony, finom teszta.

      Törlés