2016. augusztus 14., vasárnap

Tejszínes gyümölcstorta

Hozzávalók egy 24 cm átmérőjű tortához:
A tortalaphoz:
6 tojás
6 kanál olaj
6 kanál cukor
6 kanál liszt
csipet só
A krémhez:
7 dl tejszín
2 dl tejföl
12 lap zselatin
50 dkg gyümölcs
(barack, kandírozott mangó, kandírozott gyömbér, aszalt datolya)
5-10 dkg cukor ízlés szerint
A tükörzseléhez:
0,6 dl víz
11 g cukor
75 g fehér csokoládé
0,3 dl tejszín
6 g lapzselatin
pár csepp ételszínezék



A piskótához keményre verjük a tojások fehérjét a cukorral és a sóval, belecsorgatjuk a tojások sárgáját meg az olajat, végezetül óvatosan beleforgatjuk a lisztet is.
Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük és 180 C fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.

Kihűtjük és két lapra vágjuk.
Az aszalt  és kandírozott gyümölcsöket langyos vízbe áztatjuk 1 órára, majd alaposan lecsöpögtetjük. A barackot apró kockára vágjuk. Ha barackbefőttet használunk, akkor annak a levébe áztatjuk a szárított gyümölcsöket.
A zselatinlapokat hideg vízbe tesszük legalább 5 percre, majd kicsavarjuk és belekeverjük 0,5 dl forró vízbe, vagy kompótlébe.
A tejszínhabot keményre verjük a cukorral, hozzáadjuk a tejfölt is, majd belecsorgatjuk a zselatinos, langyosra kevergetett folyadékot. Kanállal óvatosan beleforgatjuk a gyümölcsöket is. 
Az alsó piskótalapot tálra helyezzük, körépattintjuk a tortakarikát, majd megtöltjük a krémmel. Ráhelyezzük a másik tortakarikát is, óvatosan rányomkodjuk, majd egy éjszakára hidegre tesszük.
A tükörglazúrhoz a vizet felforraljuk a cukorral, pár perc forralás után beletördeljük a csokoládét és felolvasztjuk. A zselatinlapokat 5 percre hideg vízbe áztatjuk, majd kicsavarjuk és a csokis sziruphoz keverjük. Belevegyítjük az ételfestéket, a tejszínt és langyosra keverjük. Rácsorgatjuk a torta tetejére.

Másnap levesszük a tortakarimát, előtte vékony pengéjű késsel körbelazítjuk.
Tipp: ha a tortakarika nem elég magas kartonpapírral magasíthatjuk, amit már az összeállítás előtt behelyezünk a tortakarikába.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése