2018. január 10., szerda

Kisdob, vagy hordócska

Ezt a román konyhában ünnepekre gyakran sütött finomságot soha nem készítettem még el. Kisdobnak, hordócskának, vagy Sarah Bernhardt-nak is nevezik,  elég babrás, de annál finomabb aprósütemény. 

Hozzávalók 45 darabhoz:
A tésztájához:
4 tojás fehérje
25 dkg cukor
1 kanál citromlé
csipet só
13 dkg pirított, darált dió
A krémhez:
4 tojás sárgája
15 dkg porcukor
4 kanál cukrozatlan kakaópor
25 dkg vaj (vagy fele arányban mascarpone)
2 kanál rum vagy kevés rumaroma
A díszítéshez:
10-15 dkg darált dió
A glazúrhoz:
10 dkg magas kakaótartalmú csokoládé
1 kanál olaj
A tojások fehérjét kőkeményre verjük a sóval, a citromlével és a cukorral, majd lapáttal gyengéden belevegyítjük a darált diót, vigyázva, hogy a hab ne törjön össze.
Sütőpapíros tepsibe habzsák segítségével kis, 3 cm átmérőjű halmokat nyomunk egymástól tisztes távolságra. A habcsúcsokat vizes ujjal elsimítjuk, a tepsit kétszer megemeljük és hagyjuk az asztalra esni. Ezáltal távozik a csókokba maradt esetleges légbuborék.
130 C fokra előmelegített légkeverésés sütőben 45 percet sütjük és amíg sül, addig elkészítjük a krémet.
A tojások sárgáját habosra keverjük a porcukorral, a rummal és a kakaóval, majd gőz fölött folyamatosan tovább keverve besűrítjük. Ha kihűlt összekeverjük a puha vajjal.
Összeállítjuk a kisdobokat: két habcsókot a talpával kifelé, a domború felével befelé összeragasztunk kevés krémmel, majd egy kenőkés segítségével szépen megkrémezzük-elegyengetjük a kisdob oldalát is. Ha a henger forma kialakult megforgatjuk darált dióban.
A csokoládét vízgőz fölött felovasztjuk, hozzávegyítjük az olajat, majd megkenjük mindegyik kisdob tetejét.
Hűtőben tároljuk, vigyázva, hogy a kisdobok ne törjenek össze. Másnapra puha, garantáltan kiváló, kiadós desszert, megéri az elkészítésével járó macera minden egyes percét.   
   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése