2015. szeptember 20., vasárnap

Ikra készítése "ikrasaláta"

A román nép egyik kedvenc előétele, nincs ünnepi asztal, amelyről hiányozna, finom, laktató  reggeli, uzsonna vagy vacsora is lehet. Pirítósra vagy friss kenyérre kenve fogyaszthatjuk.
Nem tudom miért, de ikra salátának nevezik. 
Ebből a mennyiségből jó nagy adag készül.

Hozzávalók:
10 dkg halikra (bármilyen haltól)
2,5 dl olaj
1 dl szénsavas ásványvíz
1/2-1 citrom leve
3-4 szál újhagyma apróra vágva


A halikrát megtisztítjuk a hártyájától (ha frisset veszünk) és mixer segítségével pár perc alatt kikeverjük. Apránként belecsepegtetjük az olajat, közben folyton keverjük. Úgy kell eljárjunk, mintha majonézt készítenénk. Amikor az olaj felénél járunk felváltva citromlevet és szénsavas ásványvizet is adunk hozzá. 
Végezetül belekeverjük a hagymát.
Ha nem sózott ikrát használtunk, akkor sózzuk meg.
Van aki tejben áztatott, majd jól kicsavart 1-2 szelet kenyérbelet is ad hozzá, van aki vízben főtt, kihűtött darát. A pótlás lazítja és szaporítja az ikrát, az ízét pedig csak javítja.



2 megjegyzés:

  1. Én is már sokféleképpen készítettem, a leginkább az jött be, amikor sűrű besamellel keverem össze az amúgy hozzád hasonlóan elkészített ikrát. Egy kicsit "szelidíti" úgy az ízét, az állagát viszont nem változtatja. Grízzel is csináltam, de azzal túl vaskos lesz a krém, és túl száraz. Az üzletit viszont a besameles változat utánozza a legjobban. Egyszer esetleg próbáld ki úgy is. :) (Kenyeresen is csináltam, de azzal meg szemcsés marad, s kenyérre nem szeretem kenni a kenyeret. :D ) Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, ki fogom próbálni :-)

      Törlés