2012. január 18., szerda

VÖRÖSÁFONYÁS TÚRÓGOMBÓC


Gondolom, kevés olyan ember van, aki nem szereti a túrógombócot. Túró is, gombóc is,  kedvelt étele majd mindenkinek, hát még amikor ezt a két alapanyagot ötvözzük, hát még ha "feljavítjuk" egyéb ízekkel is. Csináltam már zselés töltelékkel, nutellás "maggal", most pedig aszalt vörösáfonyával. 
A vörösáfonya túrógombócban ötlete akkor született meg, amikor az ízletes  gyümölcs már picit megszáradva lapult tányérkám aljában, ahonnan csipegetni szoktam. Nem volt már annyira élvezetes a szikkadt gyümölcs, éppen ezért kapóra jött, hogy tehéntúrót vásároltam és összefőztem a kettőt, tudtam ez így főnyeremény lesz. Hát, az lett... Javasolom, ha nincs otthon vörösáfonyátok, készítsétek mazsolával, apróra kockázott aszalt barackkal és még ki tudja mivel. Várom az ötleteket!
Összezúztam villával 25 dkg friss tehéntúrót, hozzákevertem egy egész tojást, csipetnyi sót, 1 kanál cukrot, egy marék aszalt vörösáfonyát és körülbelül 1 dl grízet. Tudom, veszélyes dolog egy receptben azt leírni, hogy körülbelül, de a túrógombóc esetében kénytelen vagyok ezt tenni. A gríz mennyisége nagyban függ a túró "vizességétől"és a tojás nagyságától. A lényeg az, hogy a massza sem túl lágy, sem túl kemény kell, hogy legyen. Ennek a helyes felismerése már egy kicsit a rutinosságtól is függ. Remélem, nem lesz ebből a kicsit zavaros leírásból gondja senkinek és már elsőre pazar gombóckákat fog főzni mindenki.
A túrómasszát betettem a hűtőszekénybe pár órára pihenni, ilyenkor a gríz megdagad, könnyedén lehet diónál nagyobb gömböket sodorni belőle. Ha ragad, lisztbe forgassuk a golyóbisokat. A fent leírt mennyiségből pontosan 10 gombóc lett.
Zubogó, sós víbe dobáltam őket, miután feljöttek a víz tetejére még 7-9 percet főztem őket, majd  olajban pirított zsemlemorzsában forgattam meg, lekvárral, tejföllel tálaltam.





Feleim, vegyetek és egyetek!

1 megjegyzés:

  1. imperiul asta austro-ungar a lasat in urma multe bunatati :)). si in Austria tot cam asa se fac, si-s buneeee, bune! inca o data felicitari pentru poze! superbe iti ies!

    VálaszTörlés