2012. július 27., péntek

TÖKBÉL RÁNTOTTA


Fiatal asszony koromban kiadtunk bérbe egy szobát egy diáklánynak, hogy valamivel pótoljuk az akkor sem kevés lakáshitelünket. 
Így került hozzánk egy marosvásárhelyi hölgyike, aki az én akkori ízlésemnek finoman szólva extrém volt. Egy délután, amint hazaértem, hát látom, hogy egy irdatlan főzőtöknek kikaparja a zsenge belét és a húsát bedobja a szemétbe. A szerencsétlen, gondoltam én, fogalma sincs mi a teendője, hát gyorsan beavatkoztam a konyhai ügyködésébe. Akkor tudtam meg, hogy ő a tök húsát egyáltalán nem eszi, s az egész zöldségből csak a csemegének számító belét fogyasztja. 

Azóta én is elkészítem a tökbelet, ahogy tőle tanultam, de a húsát azért nem dobom el soha, annak is mindig megvan a helye az étkezésünkben.

Megdinszteltem kevés olajon egy kis fej vöröshagymát, majd amikor pirulni kezdett hozzáadtam egy főzőtök kivájt, zsenge belét. Vigyáznunk kell, hogy a magja még ne legyen kemény, akkor már nem jó. 
Tovább dinszteltem, sóztam, borsoztam, folytonosan kevergettem, majd amikor már elfőtte a kiengedett levét, ráütöttem 2 (vagy 4) tojást. Dermedésig kevergettem, hozzáadtam egy marék felaprított zöldpetrezselymet, majd ízlés szerint reszelt sajtot, lefedtem és elzártam alatta a tüzet.
Egy finom, laktató salátával tálaltam:
Felkarikáztam egy fél lilahagymát, egy nagy paradicsomot, egy puha avokádót, hozzáöntöttem egy lecsöpögtetett konzerv csicseriborsót, kevés csípőspaprikát, sóztam, borsoztam, rácsavartam fél citrom levét, meglocsoltam 2 kanál olívaolajjal és megszórtam petrezselyemzölddel.

Valódi laktató, egészséges, finom vasárnapi reggeli, próbáljátok ki.


Feleim, vegyetek és egyetek!

4 megjegyzés:

  1. Hát, ez fenséges eledel lehetett! A rántotta sem semmi, de a salátát bármikor, bármekkora mennyiségben elfogadnám.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Edith, tényleg nagyon finom, megér egy próbát s majd több is lesz belőle.

      Törlés
  2. Jaj, és az lemaradt, hogy pl. én is értetlenül állok, amikor látom vagy hallom, hogy valaki eldobja a csirkének a bőrét. Én pl. leszedem a melléről (mert mindig csontos, bőrös mellet veszek), és egyéb aprólékkal együtt lefagyasztom. Egy következő levesnek isteni ízt ad, és ha valaki nem szereti, nem muszáj megennie, ráér főzés után kidobnia. De nem vagyunk egyformák, néha "ápolgatunk" jobb vagy rosszabb szokásokat is.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igaz, a nehéz időkből hozzuk magunkkal, hogy mindent felhasználni, de tényleg felháborított, amikor teljesen egészséges, "normális" kaját látok kidobni. Amúgy sajnos ezek a nehéz idők még visszajöhetnek....

      Törlés