2012. szeptember 28., péntek

KOCKÁS SÜTI

Ismét egy kihívás, egy játék, S.A.D. IX, amit ez úttal Zsuzsi, a Praliné Paradicsom blog szerzője írt ki: pöttyöset vagy csíkosat alkotni. Igen, csakhogy én elég figyelmetlenül a kockásra is emlékeztem, ezért azt készítettem. Nos, kidobni nem fogom, hisz tökéletes az íze,  megpróbálkozom, hátha pöttyösnek nézik :-).
Utólagosan, Zsuzsi megnyugtatott, a kocka is csíkokból készül, így rendben van ez a forma is. 



A süti tésztája:
6 tojás
6 kanál cukor
6 kanál liszt
citromlé
1 csomag sütőpor
étkezési színezék (most kék volt)

A tojások fehérjét keményre vertem 2 kanál cukorral és pár csepp citromlével. A sárgákat habosra kevertem a maradék cukorral, hozzáadtam a sütőport és kanalanként, folyton kevergetve a lisztet, majd óvatosan hozzákevertem a kemény tojéfehérjét.
A fele mennyiséget sütőpapíros tepsibe simítottam, a másik felébe beleöntöttem az étkezési színezéket és elkevertem, beleöntöttem egy másik sütőpapíros tepsibe. A tepsik középméretűek legyenek.
Előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem.
Közben elkészítettem a krémet: mixerrel összehabosítottam  a hozzávalókat.
25 dkg mascarpone
10 dkg gőz fölött olvasztott csokoládé, 10 dkg vajjal összekeverve
10 dkg porcukor
2 dl tejszín
Hűtőszekrénybe tettem megdermedni, addig a piskótalapokat 3 hosszúkás csíkra vágtam. Egy kék csíkot megkentem krémmel és ráragasztottam egy fehér piskótát, ismét krém, befejezésképp kék piskótacsík. A másikkal ugyanezt tettem, fehér-krém-kék-krém-fehér volt a sorrend. Most tehát volt két hasábom. Mindkettőt újra hosszában 3 csíkra vágtam, lett 6 szép csíkos tésztasávom. Akkor ismét lefektettem a sávokat és krémmel hármassával összeragasztottam őket, odafigyelve, hogy ne kerüljenek azonos színek egymás alá-fölé-mellé. A végeredmény ismét két hasáb lett, amik szeleteléskor megmutatták a csodás színes-tarka belsejüket. 
Beleizzadtam, amíg ezt így leírtam, hamarosan újra készítem fázisfotókkal, akkor majd könnyebben lesz érthető.

Mit szóltok ehhez a csodálatos szódavizes üveghez? Új barátnőmtől, Judittól kaptam. Nagyon örvendtem...Juditnak is, az üvegnek is.



Feleim, vegyetek és egyetek!

8 megjegyzés:

  1. EZ szuper, alig várom, hogy legyenek fázisfotók, de lehet, hogy anélkül is belevágok, mert gyönyörű!

    VálaszTörlés
  2. Tényleg szép az a kék, de hidd el, az íze is felséges!

    VálaszTörlés
  3. Micsoda színkavalkád! Nagyon mutatós süti!
    Férjem épp ilyen szódásüvegre vadászik, neki is jól jönne egy ilyen barátnő:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyen barátnők ritkán teremnek, sajnos. A baj az, hogy nem tudom hol lehet feltölteni a patronokat...

      Törlés
  4. Szuper mutatós lett a sütid, gratulálok hozzá! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép... a csipketerítő, a virágok, a szódásszifon, a pohár, a süti... mintha nem is ebben a világban lennénk, hanem egy sokkal szebb változatában. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, lelkes gyűjtője vagyok minden régebbi cuccnak, nagy örömömre szolgál amikor előkészítem fotóhoz, de a "kellékek" megvásárlása is egy kaland. Köszönöm az elismerést, megtisztelő!

      Törlés