2012. november 24., szombat

HAGYMALEKVÁROS-SAJTOS PÁRNÁCSKÁK


Nagyon finom, különleges ízt ad a mazsolás, currys hagymalekvár ennek a sajtos péksüteménynek. Imádtam!
Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 3 kanál olaj 
(most mogyoróolajat használtam)
- 2 dl natúr joghurt
- 1 tojás
- 2 dl langyos tej
- 10 dkg hideg vaj
- 2 kiskanál só
- 3 dkg élesztő
- 1 kiskanál cukor
A tetejére:
- 1 tojás
- durva tengeri só
A töltelékhez:
- 30 dkg bármilyen sajt, de legyen benne kevés kéksajt is
- 1 kis üveg hagymalekvár
A tejből, a cukorből és az élesztőből kovászt készítettem, amit hagytam kissé felfutni. Akkor összedolgoztam a többi hozzávalóval, lisztezett deszkán jó alaposan meggyúrtam. Tiszta konyharuha alatt duplájára kelesztettem.
A megkelt tésztát kinyújtottam, ráreszeltem a fagyos vajat, szabályszerűen összehajtogattam és ismét kelni hagytam, ez alkalommal 30 percet. 
A megkelt tésztát ketté osztottam, vékonyra nyújtottam és összesen 16 téglalapot vágtam ki belőle.
A téglalapok egyik felébe reszelt sajtot és egy kanál hagymalekvárt tettem, ráhajtottam a másik felét, villával jól körbenyomkodtam (ezáltal szép cirádás lett a széle is), felvert tojással megkentem, majd megszórtam a sóval.
A tepsit a belehelyezett párnácskákkal félretettem még 15 percre kelni és közben bekapcsoltam a sütőt.
A párnácskákat szép pirosra sütöttem, a 16 darabból kettőt én ettem meg, a többit mások, egyöntetűleg nagy sikert aratott!




Feleim, vegyetek és egyetek!

2 megjegyzés:

  1. Ez vitatahatatlanul elnyerete a tetszésemet. Nagyon szeretem a sós töltelékes tésztát. Az édeset sajnos kevésbé. Klassz ötlet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örvendek! A hagymalekvár, ámbár van benne cukor is, valójában nem lekvár. De van benne mazsla is :-)!

      Törlés