2011. október 20., csütörtök

PELMENYI

Hadd kezdjem első bejegyzésemet a vadiúj blogomon a pillanatnyi kedvencemmel, a pelmenyivel! Szenvedéllyel készítem, még nagyobb lelkesedéssel falom, töltöm hússal, krumplival-sajttal, sütőtökkel, csak gyártom és gyártom őket...



Hozzávalók: 20 dkg szitált liszt (köszönöm Nagyildi a szitapoharat), 2 tojás, csipetnyi só és esetleg 1-2 kanál hideg tej vagy víz. Mindezeket összegyúrom, a laskatésztánál valamivel lágyabb legyen, fóliába csomagolva fél órát pihentetem a hűtőben
Aztán jön a csodaszerkentyű, amit Jolika tanácsára a piac melletti mindenárú boltban dolgozó  moldvai román ember hozott odaátról, a Prut tulsó feléről. Szegény, amikor beléptem a boltjába és azt kérdeztem nagy pofával, hogy dolgozik  itt egy orosz úgy megijedt, hogy azt hittem menten kiszalad a üzletből.  Azt gondolta, hogy a "hivatalból" vagyok, biztos volt félnivalója a szerencsétlennek, ezért nemmel válaszolt. Ekkor elővettem a kulcsszót "pelmenyi" és rögtön készséges lett. Úgy látszott, ő sem szereti a rend embereit és ő is szereti ezt az ételt. A következő hazautazásakor hozott nekem is pelmenyikészítő formát. Azóta jó barátok vagyunk.



A megpihent tésztát 4-be osztom, szép kerekre egyenként kinyújtom őket és ráhelyezem erre a speckó rácsra. Elő a töltelékkel, kiskanállal ráügyeskedem, ahány "sejt", annyi pici töltelékgolyó. Babramunka, ezt a részét nem is igen szeretem, alig várom, hogy ráterítsem a következő tésztalapot, aztán lenyomtassam a nyújtófával.

Előre-hátra görgetem a sodrófát, aztán szépen kiütögetem a formából a kész pici-guszta pelmenyiket.




Tölteni lehet bármivel, fogyasztani lehet sajttal, tejföllel a krumplisat, a tököset, a spenótosat,  olvasztott vajjal és ecettel a húsosat.
Nyersen fagyasztani lehet!
Fenséges, ha alkalmatok adódik egyetek belőle!

4 megjegyzés:

  1. hát azt hiszem ezt az olaszoknál raviolinak hívják.
    szegény emberbe a frászt jól beleverted. amúgy bíztos occsóbb pénzért hozta neked fuvarostól mint amennyiért én vettem a ravioli formámat.
    no, de hol a kész kajás fotó?
    aktualizáld ez a bejegyzést ha legközelebb készíted.

    VálaszTörlés
  2. 10 lej volt a forma, nevetséges...Ígérem, felteszek új fotót. Ez teljesen az első blogbejegyzés volt, még semmit sem tudtam..

    VálaszTörlés
  3. occcsóóóóóó.
    igen, mikor az ember visszanézi az első, blogra készült fotóit, sokunkat kerülget a sírás.
    de jó otthagyni, hogy lássuk a fejlődést.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért nem sírok, ez is én vagyok, de legközelebb jön a friss fotó!

      Törlés