2012. február 22., szerda

HAGYMÁS KEKSZ

Mindig nagyon érdekeltek a sós kekszek...Próbálkoztam is velük, de valahogy nem sikerültek a legfinomabbra. Mostanáig, persze! 
A hagymás keksz ötletéhez  persze nagyban hozzájárult az is, hogy mindig valamilyen alapanyagra ketyegek,  most például a hagymára, a céklára és a gyömbérre. Majdnem minden menűmet ezen alapanyagok körül alakítom, ezeket variálom, ízlelgetem, recepteken gondolkodom.
 A hagymából a hétvégén már főztem lekvárt (boldogan állítom, nagyon jó kritikákat kaptam), ettem hagymalekváros-sajtos melegszendvicset és ma megsütöttem a hagymás kekszeimet.
Recept után kutatva Limaránál megtaláltam a megfelelőt és tényleg csak pici változtatással készítettem el. No, nem azért nem sütöttem a recept szerint, mert úgy gondoltam, én jobbat tudok mint Limara, hanem azért mert egyes alapanyagok hiányoztak a kamrámból, így kénytelen voltam olyannal helyettesíteni, ami otthon volt.
Összegyúrtam 25 dkg lisztet, 5 dgk zablisztet, 20 dgk vajat, jó marék szárított hagymát (szerintem majdnem mindenhol kapható), 10 dkg reszelt sajtotkiskanál sót, kiskanál oreganót annyi hideg vízzel, amennyitől szépen összeállt. 
Két vékony kolbásszá sodortam a tésztát, fóliába csavartam őket és betettem a hűtőbe dermedni.
Úgy két óra múlva kivettem a hűvösről és éles késsel vékony szeleteket vágtam a "kolbászokból", sütőpapíros tepsire helyeztem őket és előmelegített sütőben 10-12 perc alatt pirosra sütöttem.


 Feleim, vegyetek és egyetek!

2 megjegyzés:

  1. ha! asta trebuie, dar trebuie sa fac! dar am o rugaminte, imi poti da un mail sau imi poti lasa un comentariu la mine cu reteta in romana, ca google translate ma cam lasa masca ;)) si cine stie ce fac pe urma

    VálaszTörlés
  2. am postat reteta pe pagina ta, ca nu stiam unde altundeva...sper ca e bine si asa. Pofta buna!

    VálaszTörlés