2012. február 12., vasárnap

LENCSELEVES KAKASHERÉVEL

Nem kell ezen csodálkozni. Eddig csak pörköltrecepteket találtam erről az igenis elhanyagolt "belsőségről", a kakasheréről. Pedig lehet belőle mást is főzni, mint pörköltet, például levest. 
A levest egy ugyancsak méltánytalanul elhanyagolt hüvelyesből főztem. A lencse egyike a legjobb fehérjeforrásoknak, magas aminosavakat tartalmaz és szénhidrátértéke is nagy, ugyanakkor vitaminokban is nagyon gazdag. 
Mégis, ezt a "szupernövényt" sokszor kiszorítja a kedvencek közül a kevésbé egészséges bab vagy borsó.
Este beáztattam 25 dkg lencsét, előtte jól megmostam, a hibás szemeket kidobtam.
Másnap felkockáztam és zsírjára sütöttem egy darabka füstölt szalonnát, rádobtam egy fej apróra vágott hagymát, két feldarabolt sárgarépát és folytonosan kevergetve pároltam. Aztán hozzáöntöttem a lencsét és feleresztettem 2 liter vízzel.

ztam, borsoztam, pár babérlevéllel ízesítettem és hagytam főni. Amikor már majdnem kész volt, hozzáadtam fél kiló kakasherét és együtt folytattam a főzést.
Egy kevés olajjal és egy kanál liszttel rántást készítettem, megszórtam pirospaprikával  és besűrítettem vele a levest, még pár percig forraltam, kevés ecettel savanyítottam.

Feleim, vegyetek és egyetek! 

3 megjegyzés:

  1. Ildi, iar iti zic, faine poze faci. asa, calde, de acasa, ma uit cu mare drag la ele :)

    VálaszTörlés
  2. Draga Zazu, ma flatezi...Eu de altfel ma rup in figuri sa iasa bine, din cand in cand in loc de aparat foto folosesc telefonul. Acesta este o supa de linte cu fudulii de curcan.

    VálaszTörlés
  3. dada, mi-a zis google, desi initial am crezut ca glumeste, pe urma mi-am dat seama ca nu :)). ah, unde sunt vremurile cand se gaseau si pe la Bucuresti de cumparat? faceam mama o tochitura super buna!

    VálaszTörlés