2012. augusztus 11., szombat

SVÁB KOVÁSZOS UBORKA


Tényleg nem tudom miért hívják sváb kovászosnak, nekem ilyen néven mutatták be, így adom tovább. 
Elöljáróban azért elmondom, hogy a "klasszikus" kenyeres erjesztés nekem nem igazán jött be, résen kellett legyek mindig és időben kikapnom a kenyeret a léből ahhoz, hogy az uborka ne lágyuljon meg és a leve ne legyen nyúlós. Nos, a "sváb" módszerrel kovászolt uborkával ilyen még soha nem történt meg. 
Próbáljátok ki egyszer, s utána mindig így készítitek!
Egy kiló nem túl apró uborkának a végeit levágtam,  hosszába bevágtam vigyázva, hogy ne essen szét az uborka. 
Egy 2 literes üveg aljára csombort és kaprot helyeztem, egy megmosott és felkarikázott krumplit, majd beledugdostam az uborkákat. 3-4 cikk fokhagymát dobtam közéjük, a tetejére pedig ismét csombor, kapor és még egy szeletelt krumpli került.


1 liter langyos vízhez 1 kanál sót számolva elkészítettem a kovászlevet és ráöntöttem az uborkára. Tányérral lefedtem és kitettem az erkélyre meleg helyre, de nem tűző napra. 
3 nap alatt kész lett a remekmű, az uborkákat áttettem más edénybe és ráöntöm a leszűrt levet és hűtőbe tettem.
Nagyon finom kísérője az ételeinknek, a levét pedig levesek savanyítására is felhasználhatjuk. Én, ha nagyon kínoz a meleg, mindig belekortyolok, érdekes módon pillanatok alatt lehűt.

5 megjegyzés:

  1. Igen, ezt máshol is olvastam,hogy krumplival, kenyér nélkül. A kovi levét én is imádom. Őszintén szólva az lenne jó, ha tízszer ennyi lenne, mert napi litert símán lenyomnék! Na, ha egyszer valaki arra találna egy megoldást...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg, az ubinál én is jobban szeretem a levét, gondolkozzunk el, hogyan legyen több :-))

      Törlés
  2. Nagyon tetszenek a receptek a kovaszos, uborkarol. Következö alkalommal sreretnem, a krumplival kiprobalni, eszt a receptet.

    VálaszTörlés
  3. Én is nagyon szeretem a levét . Ezt úgy oldottam meg hogy 5 literes üvegbe csak 1,5 kg ubit tettem de lével teljesen feltöltöttem az üveget.Volt leszorítóm, így lé alatt maradtak az ubik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nem lennék rosszul, literszámra innám. Most kovászoltam, se kenyér, se krumpli, úgy is működik

      Törlés