SÖRKORCSOLYA -kártyapartihoz

Rengeteget kártyáztam ífjabb koromban. 

Gyerekként szüleimtől kanasztázni tanultam meg először, valahogy el kellett töltsük a téli estéket. Nem számítógépeztünk, a tévé meg naponta csak pár órát sugárzott s akkor is a nagy kondukátort magasztalta, amire senki nem volt kiváncsi. Emiatt a család esténként társasozott, amikor meg már kinőttünk a diavetítésből és untuk a Gazdálkodj okosant, akkor hát kanasztáztunk.

Később, kamaszként, a bátyáim szobájában, magnószalagról bömbölő zenehallgatás közben, szenvedélyesen vertük a blattot a barátainkkal. Édesanyám szívesen látta őket a házban, így legalább mi is szem előtt voltunk. Akkor neveztek el engem Póker Alíznak (pedig nem is pókereztünk soha).

Fiatal házasként pedig nem volt hétvége, hogy össze ne ültünk volna forgatni az "ördög bibliáját" a bátyámmal és a sógornőmmel. Hajnalig játszottunk, ittuk a sört, füstölögtünk és hasonló finom falatokat csipegettünk, mint amit most itt megmutatok nektek.

Vajon összeül-e még manapság egy család esténként a nagyasztal köré kártyázni vagy társasjátékozni? Vajon vannak-e még hétvégi kemény kártyacsaták, nagy vacsorák, hatalmas beszélgetések, emberi kapcsolatok? Vagy mindenki rohan a megélhetésért s a barátokat kiváltotta a virtuális világ?  

Íme egy kis sörkorcsolya, amit csak úgy két ujj közé csippentve be lehet falni s kortyolni utána a habos italt. Nem recept ez, csak ötlet.

Szobahőmérsékleten kiengedtem egy csomag mierelit vajastésztát, ujjnyi széles, 10 cm hosszú csíkokra metéltem és betekertem vele az aprócska kis kolbászokat. Megkentem felvert tojással, megszórtam szezámmaggal és forró sütőben ropogósra sütöttem őket. 

Édes-savanyú-csípős kínai szósszal ettem, de bármilyen pikáns mártogatóssal finom.

Feleim, vegyetek és egyetek!