Régi szerelem ez köztünk. Én és a töpörtyű...Teljességgel visszavezethető azokba az időkbe, amikor a család minden évben disznót vágott. Szüleim megvásárolták a 120 kilóra hízlalt malacot, az eladó "leszállította" a tömbház melletti játszótérre, ahol kifent késekkel, kisúrolt lábasokkal, fazakakkal, tisztára mosott konyharuhákkal ott állt felsorakozva az egész család: anya, apa, 4 lurkó, nagymama és nagypapa. S akkor megkezdődött a buli. Miután megcsodáltuk a jövő évi húsbeszállítónkat és meghúzgáltuk a kunkori farkát, én a húgommal azzal kezdtük, hogy messzire szaladtunk és befogtuk a fülünket, ne halljuk a szerencsétlen pára végső sikolyát.
Utána pedig minden ment olajozottan, mindenki tudta a dolgát.
A beton pingpongasztal mellett szalmából tüzet raktak, gyönyörűen megperzselték a nagyapám által lemészárolt disznót, apám gyökérkefével sikálta a ropogós bőrét, mi meg rohangáltunk fel s alá szállítva műanyag vedrekben a mosáshoz a vizet. Jutalmúl megkaptuk a fülét-farkát. Aztán mint a rönkfát, fejszével kettéhasították a pirosra pörzsölt állatot, szétkapták elemeire és felvitték a konyhába.
Igazából ott kezdődött az én valódi "munkám" is, szalonnát kockáztam a nejlonnal vastagon bevont ebédlőasztalon, majd óriási lábosban olvasztottam a töpörtyűt, sőt, megengedték (mekkora bizalom egy gyermek felé), hogy a húst is trancsírozzam. Töltötték a májas-véres hurkát, a fűszeres kolbászt, üstökben rotyogott az abálólé s az ebédre főzött korhelylevesnek alig volt helye a kályhán.
Abban az időben mindenki így tette, pótolni kellett a szűkmarkúan szabott élelmiszer fejadagot. Ma ez teljességgel elképzelhetetlen, játszótéren disznót vágni.
No, de lássuk a töpörtyűs kiflit:
Kovászt készítettem egy kanálnyi (kis zacskó) szárított élesztővel, langyos vízzel, kiskanál cukorral és 3 kanál liszttel.
Közben megszitáltam 80 dkg lisztet, megszórtam egy jó kanál sóval és összedagasztottam 2 egész tojással, a felnőtt kovásszal, egy kanál olvadt zsírral, egy deci fehér borral, két kanál krumplipehellyel és annyi langyos tejföllel, hogy közepesen kemény, selymes tészta legyen belőle. Az lett!
Megszórtam kevés liszttel és letakarva egy óra alatt duplájára kelesztettem, akkor picit átgyúrtam és szépen, egy centi vastagra kinyújtottam. Megkentem 35 dkg ledarált, megborsozott tepertyűvel, majd hajtogattam és újra lefedve fél órát kelesztettem.
Ismét nyújtogattam, hajtogattam, kelesztettem. Összesen háromszor.
Akkor négybe osztottam, négy kört nyújtottam ki belőlük, megkentem vékonyan olvasztott zsírral, cikkekre vágtam és kívülről befele kifli formára csavartam.
A tetejüket megkentem felvert tojással, forró sütöben pirosra sütöttem.
Utána pedig minden ment olajozottan, mindenki tudta a dolgát.
A beton pingpongasztal mellett szalmából tüzet raktak, gyönyörűen megperzselték a nagyapám által lemészárolt disznót, apám gyökérkefével sikálta a ropogós bőrét, mi meg rohangáltunk fel s alá szállítva műanyag vedrekben a mosáshoz a vizet. Jutalmúl megkaptuk a fülét-farkát. Aztán mint a rönkfát, fejszével kettéhasították a pirosra pörzsölt állatot, szétkapták elemeire és felvitték a konyhába.
Igazából ott kezdődött az én valódi "munkám" is, szalonnát kockáztam a nejlonnal vastagon bevont ebédlőasztalon, majd óriási lábosban olvasztottam a töpörtyűt, sőt, megengedték (mekkora bizalom egy gyermek felé), hogy a húst is trancsírozzam. Töltötték a májas-véres hurkát, a fűszeres kolbászt, üstökben rotyogott az abálólé s az ebédre főzött korhelylevesnek alig volt helye a kályhán.
Abban az időben mindenki így tette, pótolni kellett a szűkmarkúan szabott élelmiszer fejadagot. Ma ez teljességgel elképzelhetetlen, játszótéren disznót vágni.
No, de lássuk a töpörtyűs kiflit:
Kovászt készítettem egy kanálnyi (kis zacskó) szárított élesztővel, langyos vízzel, kiskanál cukorral és 3 kanál liszttel.
Közben megszitáltam 80 dkg lisztet, megszórtam egy jó kanál sóval és összedagasztottam 2 egész tojással, a felnőtt kovásszal, egy kanál olvadt zsírral, egy deci fehér borral, két kanál krumplipehellyel és annyi langyos tejföllel, hogy közepesen kemény, selymes tészta legyen belőle. Az lett!
Megszórtam kevés liszttel és letakarva egy óra alatt duplájára kelesztettem, akkor picit átgyúrtam és szépen, egy centi vastagra kinyújtottam. Megkentem 35 dkg ledarált, megborsozott tepertyűvel, majd hajtogattam és újra lefedve fél órát kelesztettem.
Ismét nyújtogattam, hajtogattam, kelesztettem. Összesen háromszor.
Akkor négybe osztottam, négy kört nyújtottam ki belőlük, megkentem vékonyan olvasztott zsírral, cikkekre vágtam és kívülről befele kifli formára csavartam.
A tetejüket megkentem felvert tojással, forró sütöben pirosra sütöttem.
Feleim, vegyetek és egyetek!
A tepertő nálunk is kedves vendég...igaz én nem disznóvágásról, hanem a helyi hentestől szerzem be. Kifliben még nem próbáltam, csak pogácsában, abban is a krumplis-tepertős változat a menő....
VálaszTörlésAzóta én is hentestől. Amit írtam régi "szép" idő, aki átélte felismeri magát a helyzeteimben. A kifli tepertővel első próbálkozás volt, de azt hiszem nem utolsó.
TörlésIgazán jó ötlet volt kifliket formálni, szerintem mutatósabbak, kívánatosabbak. Brávóóóó!
VálaszTörlésKöszi Juci, én is untam már a pogácsaformát és ha nem is állagában, legalább formára újítottam.
Törlés