Véleményem szerint a legfinomabb hús a marhahús, még ízletesebb a borjú. De persze, ez nézőpont kérdése, az ízléseket nem vitatjuk...
Nos, elkészítettem egy finom osso bucot, ami nem jelent mást, mint lyukas csontot. Igen, mert a lábszárból vágott húskarika közepén ott van egy finom, velőt tartalmazó csont ami, ha kiesszük belőle a velőt, lyukas marad :-).
Szóval, vásároltam két szép marhalábszár darabot, forgatgattam, nézegettem s az osso buco mellett döntöttem.
Először vajban megpároltam 3 darab nem túl kis kockára vágott sárgarépát, egy fél fej zellergumót, egy nagy fej vöröshagymát. A darabos zöldségeket kevergettem, párolgattam, majd felöntöttem egy pohár száraz fehérborral. Sóztam, borsoztam, tettem hozzá 2 babérlevelet, kevés bazsalikomot, 3 darabolt paradicsomot, 3 cikk fokhagymát és egy kiskanál kakukkfüvet.
Kakukkfüvet nagyon rég szedtem, megvan annak már 10-12 éve is. Kirándulni voltunk barátainkkal egy csodás nyári vasárnapon, s Andreea mutatta meg, hogy a fantasztikus lilatakarót alkotó virágszőnyeg tulajdonképpen fűszernövény, a kakukkfű. A "vadászat" hevében, másra nem is figyelve legeltem a fűszernövényt, Berni kutyám, aki mint ismeretes, nem volt egy bátor eb s szűkebb körökben "őrzött-védett" volt a beceneve, körülöttem lebzselt, szimatolt. Egyszerre csak megjelent egy tehéncsorda s érdekes módon Berni, a házőrző volt az utolsó aki ezt észrevette. Amikor felemelte az orrát az illatos fűből és meglátta a farkával integető tehénke formás farát, úgy megijedt tőle, hogy messzire elfutott. Kereshettük utána jó félórát és ápolhattuk aztán a meggyötört lelkét. A tehénpásztor fajta kutyámnak...
Szegény, már pár éve az örök vadászmezőkön rágcsálja a csontot.
Közben a lábszárakat megmostam, szalvétán megszárítgattam, sóztam, borsoztam és rászórtam egy citrom reszelt héját is. Lisztbe megforgattam őket és óvatosan pirosra sütöttem mindkét oldalukat. Az óvatosságot úgy értem, hogy nem szurkáltam villával a húst, vigyáztam, hogy a mennyei leve ne folyjon ki.
Akkor áthelyeztem a zöldségraguval együtt egy vaslábosba, öntöttem rá zöldségalaplevet és a sütőben majdnem 2 óra hosszat fedő alatt puhára pároltam (néha pillantsuk meg, ha szükséges pótoljuk a folyadékot). Végezetül rácsavartam egy fél citromot és megszórtam vágott petrezselyemzölddel.
Nos, elkészítettem egy finom osso bucot, ami nem jelent mást, mint lyukas csontot. Igen, mert a lábszárból vágott húskarika közepén ott van egy finom, velőt tartalmazó csont ami, ha kiesszük belőle a velőt, lyukas marad :-).
Szóval, vásároltam két szép marhalábszár darabot, forgatgattam, nézegettem s az osso buco mellett döntöttem.
Először vajban megpároltam 3 darab nem túl kis kockára vágott sárgarépát, egy fél fej zellergumót, egy nagy fej vöröshagymát. A darabos zöldségeket kevergettem, párolgattam, majd felöntöttem egy pohár száraz fehérborral. Sóztam, borsoztam, tettem hozzá 2 babérlevelet, kevés bazsalikomot, 3 darabolt paradicsomot, 3 cikk fokhagymát és egy kiskanál kakukkfüvet.
Kakukkfüvet nagyon rég szedtem, megvan annak már 10-12 éve is. Kirándulni voltunk barátainkkal egy csodás nyári vasárnapon, s Andreea mutatta meg, hogy a fantasztikus lilatakarót alkotó virágszőnyeg tulajdonképpen fűszernövény, a kakukkfű. A "vadászat" hevében, másra nem is figyelve legeltem a fűszernövényt, Berni kutyám, aki mint ismeretes, nem volt egy bátor eb s szűkebb körökben "őrzött-védett" volt a beceneve, körülöttem lebzselt, szimatolt. Egyszerre csak megjelent egy tehéncsorda s érdekes módon Berni, a házőrző volt az utolsó aki ezt észrevette. Amikor felemelte az orrát az illatos fűből és meglátta a farkával integető tehénke formás farát, úgy megijedt tőle, hogy messzire elfutott. Kereshettük utána jó félórát és ápolhattuk aztán a meggyötört lelkét. A tehénpásztor fajta kutyámnak...Szegény, már pár éve az örök vadászmezőkön rágcsálja a csontot.
Közben a lábszárakat megmostam, szalvétán megszárítgattam, sóztam, borsoztam és rászórtam egy citrom reszelt héját is. Lisztbe megforgattam őket és óvatosan pirosra sütöttem mindkét oldalukat. Az óvatosságot úgy értem, hogy nem szurkáltam villával a húst, vigyáztam, hogy a mennyei leve ne folyjon ki.
Akkor áthelyeztem a zöldségraguval együtt egy vaslábosba, öntöttem rá zöldségalaplevet és a sütőben majdnem 2 óra hosszat fedő alatt puhára pároltam (néha pillantsuk meg, ha szükséges pótoljuk a folyadékot). Végezetül rácsavartam egy fél citromot és megszórtam vágott petrezselyemzölddel.
Feleim, vegyetek és egyetek!
Nem jó ilyenkor éhgyomorra ám ilyetén képeket nézegetni! Épp örültem, hogy ma stikában sikerült elkerülnöm a vacsorát, és tessék, egy jó szaftos kis lábdarab virít a képembe!)) Jófej eb lehetett szegénykém, bár a nagyobb testű kutyák sokszor mimózák, pláne ha lányok. Mi is tavaly temettük megboldogult Jimmykénket..hát nem egy nagy öröm az ilyen.(
VálaszTörlésBerni fiú volt, nekem ő volt a minden. De ugyebár, erről szól az élet, ők hamarabb elmennek. Az osso buco meg szuperre sikeredett.
TörlésIldikó, nagyon tetszett a recepted meg a Berni meséje,az édes mindebbe, hogy nekünk egy berni kislányunk van,Mackó névre hallgat 3 éves nemsokára, s ahogy leirtad a te Bernid viszontagságait,a tehéncsordával, mintha a mi Mackónkról irtál volna.Ő is annyira érzékeny, hogy nem szabad csak finoman halkan beszélni vele, ha véletlenül magasabb hangon szólsz rá megsértődik, s órákig nem lehet megvigasztalni, s ez a nagytestű kutyus a kis kutyáktól is megijed főleg ha azok ugatnak, viszont a családot és társaságunkat imádja, mint egy kisgyereknek neki is ott kell lenni mindig a kízpontban.
VálaszTörlésNagyon hiányzik nekem, hűséges, szerető kutya volt, olyan "anyám tyúkja" forma...
Törlés